Ornithorhynchus anatinus

A fent említett érdekes nevű lény a cirka 200 millió éve kialakult emlősök legősibb jellegű képviselője. A primitív tojásrakó emlősök közé tartozik, mely kategória rajta kívül össz-vissz két másik fajnak ad otthont, bár azok külön családba tömörülnek. Szegény kacsacsőrű a legmagányosabb fajok egyike a világon, hisz olyan családba tartozik, melynek ő az egyedüli képviselője.
Felépítése se egyértelmű, hisz egyszerre hasonlít kacsára és vidrára, legalábbis e két fajból összebarkácsolt viccnek gondolták, mikor 1798-ban egy példányt sikerült Európába hozni. Ritkán nő fél méternél hosszabbra, a súlya átlag 2 kg.
Furcsa kinézete alapján esetlennek gondolhatnánk, de ezt a vízbe kerülve meghazudtolja kecses úszástechnikájával, sőt, hosszú percekig képes a víz alatt kutakodni a férgekből, ebihalakból, rákokból és rovarlárvákból álló tápláléka után. Ehhez trükkösen beékeli magát fatörzsek, esetleg sziklák alá. Az étkéül szolgáló apró állatokra kizárólag érzékeny csőre segítségével talál rá, mivel víz alá merüléskor szemét és füleit egy bőrszerű lebennyel védi, minek következtében se a látására, se a hallására nem hagyatkozhat ilyenkor.
Határozottan egyedülálló jelenségnek számít az emlősök között, mivel testhőmérséklete rendkívül alacsony, mindössze 30 °C, ráadásul erősen ingadozik. Kelet-Ausztrália és Tasmánia területén honos, ahol szélsőséges körülmények között is megél. Egészen a szubtrópusi partvidék folyóitól és tavaitól indulva az 1500 méteres tengerszint feletti magasságon található havasi patakokig előfordul.
Tipikus vízparti életmódot folytat, fészkét jó hosszú alagúton lehet csak megközelíteni, melyet a folyópartba váj. Ennek végében alakítja ki fűvel bélelt fészkét, ahová a nőstény apró lágyhéjú tojásait rakja. Július-augusztusban átlagosan 2 tojást kelt ki testének melegével úgy 10-12 nap alatt. Az apróságok alig nagyobbak egy babszemnél, és már születésük után elég érdekes módon jutnak táplálékukhoz, ugyanis a kacsacsőrű emlős nem rendelkezik csecsbimbókkal, így az apróságok a tejmirigyek körül növő szőröket használják cuminak, vagy az ott kialakult bőrredőből nyalogatják az anyatejet. A piciknek még 10 fogacskájuk is van, persze nemigen harapásra valók, melyeket felnőtt korukra kihullatnak, és szarulemezek alakulnak ki a helyükön. Cirka 10-15 év felnőtt lét vár rájuk, bár feljegyezték egy fogságban élő példányról, hogy 17 évig élt.