Világörökség Ausztrália alatt

Tízezer évvel ezelőtt szakadt le Ausztráliáról Tasmánia szigete, ahol a földrajzi elkülönülésnek köszönhetően különleges állatvilág alakult ki. A már 21000 évvel ezelőtt lakott terület a holland Abel Tasmanról kapta a nevét és itt található a Föld utolsó mérsékelt övi esőerdeje. A Világörökség listájára a sziget egy része 1982-ben és 1989-ben lett felvéve Nyugat-Tasmánia Nemzeti Parkjai néven.

A Gondwanának nevezett őskontinens 130 millió évvel ezelőtt repedezni kezdett és elindult a rendkívül lassú tagolódási folyamat. A nagy ausztráliai földtömeg rendkívül lassú mozgással elindult és végül több millió év alatt megérkezett mai helyére. A hosszú vándorlás alatt kezdett egyedivé válni, diverzálódni (diverzió: valamitől való eltérés, elhajlás) a kontinens növény- és állatvilága.

Tasmánia szigete mintegy tízezer évvel ezelőtt szakadt le Ausztráliáról. Területe 68000 négyzetkilométer, a 240 kilométer széles Bass-szoros választja el a földrésztől. Felszíne nagyrészt hegyvidék, éghajlata enyhe és csapadékos. Nevét az elsőként 1642-ben partra szálló holland nemzetiségű Abel Tasmanról kapta, 1855-ig Van Diemen-föld hívták. Később Cook kapitány térképezte fel, az első brit telepesek és utánuk a fegyencek csak a 19. században érkeztek.

Tasmániának huszonkét védett területe van: vadrezervátumok, régészeti leletek helyei és nemzeti parkok. A Franklin-Lower Gordon Wild Rivers, a Cradle Mountain-Lake Saint Claire, a Walls of Jerusalem és a South West Nemzeti Park majdnem másfél millió négyzetkilométert tesznek ki. Összefoglaló néven Nyugat-Tasmánia Nemzeti Parkjai néven vették fel a Világörökségbe, először 1982-ben, majd később a többi részét 1989-ben. Területe pontosan 1.383.640 hektár. Az érintetlen területeken található a Föld utolsó mérsékelt égöv alatt található esőerdeje.

A terület gerincét az észak-déli fekvésű metamorf (átalakult) sziklákból álló széles öv alkotja. Amikor az Indiai-óceán felől érkező nedves légtömegek a hegyeknek ütköznek bőséges esők öntözik a nemzeti parkok területét. A sok eső táplálja a vad patakokat, morajló vízeséseket és zuhatagokat, amik pompás látványt nyújtanak. Nyugat-Tasmániában gyakran találkozhatunk karsztjelenségekkel, barlangokkal is. A tengerpartok képét is a sokszínűség jellemzi: sziklás meredek hegyfokok váltakoznak homokos partszakaszokkal.
A nemzeti parkokat a nagy kiterjedésű örökzöld bükkösök uralják, valamint ritkás eukaliptusz erdők. Az őskontinensről származó növényzet utolsó maradványai is itt találhatók. Eddig 165, csak Tasmániában létező növényfajt jegyeztek fel, amelyből 29 kizárólag a sziget délnyugati részén fordul elő.

Az esőerdők ideális élőhelyei a számos állatfajnak, amelyek a nemzeti parkban találhatóak. A gerincesek kétharmada a nagy kiterjedésű vadonban él. Az emlősök közül az erszényes farkast a kipusztult fajok közé sorolják, de egyes kutatók szerint néhány példánya még előfordulhat az eldugottabb vidékeken. A több mint 120 madárfajból tizennégy kizárólag a park területén honos.

Amikor Tasmánia elszakadt Ausztráliától, a szigeten maradt néhány őshonos népcsoport. Létezésüket a tízezer éves régészeti leletek bizonyítják. Mostanáig mintegy harminc barlangot fedeztek fel, amelyek azt bizonyítják, hogy jelentős létszámú vadászó, gyűjtögető életmódot folytató társadalmak éltek itt.